Elfelejtett jelszó | Regisztráció

Főoldal

AROMATERÁPIA A MINDENNAPOKBAN

(Kreditpontos online továbbképzés)

 

Az aromaterápia közismert fogalom. Szinte mindenkinek az illóolajok párologtatása jut eszébe először. Az illóolajok párologtatása az illatosítás, a légfrissítés mellett terápia is.

Az aromaterápia olyan alternatív gyógymód, mely a növényekben lévő illékony anyagokat alkalmazza az egészségi állapot befolyásolása céljából.
Elmondható, hogy az illóolajok a természet varázsszerei, mert kedvezően
befolyásolják testi, lelki és szellemi állapotunkat. Éppen ezért az illóolajok alkalmazását érdemes beépíteni a mindennapok gyakorlatába megelőzés, illetve szépségápolás céljából is. Egy masszőr eredményesen alkalmazhatja munkája során, a fitoterapeuta munkájának pedig elengedhetetlen részét képezi.
A képzésen nagyon komoly biokémiai hatóanyagokkal ismerkedhetünk meg, melyeket felkészülés nélkül nem szabad alkalmazni, mert komoly mellékhatásokat, ártalmakat okozhatnak.

Jelentkezés feltétele: Nincs

A továbbképzés teljes távoktatásban történik és online vizsgával zárul.

A tanfolyam elvégzésére 1 hónap áll a hallgatók rendelkezésére, de akár egy nap alatt is sikeres vizsgát lehet tenni.

A továbbképzés menete:

  • A hallgató jelentkezik a képzésre.
  • Postán kap egy képzési szerződést. Ezt aláírva visszaküldi nekünk.
  • A képzés díjának befizetése után a tanfolyam ilndulásakor hozzáférést kap a tananyaghoz.
  • A tananyag elsajátítása után -az online teszt kitöltésével- a képzés időtartama alatt bármikor vizsgát tehet.
  • Sikeres vizsga után postán fog érkezni az igazolás a képzés elvégzéséről és az adatlap a kreditpontok elszámolásához.

Jelentkezési határidő: 2019. november 30.

A képzés időtartama: 2019. december 01 - 2020. január 01.

Helyszín: A képzés személyes jelenlétet nem igényel. Bárhonnan lehet végezni!

Tananyag írott jegyzetből és előadás hanganyagból áll. Ezt a tanulók honlapunkon a tanulói felületre belépve tudják letölteni.

Vizsga: Teszt jellegű 10 kérdés 50%-ára kell helyesen válaszolni 30 perc alatt. A tanulói felületen a vizsga rész a tananyaggal együtt nyílik, tehát a képzés időtartama alatt bármikor letehető.

Oktató: Sári Róza Életmódtanácsadó és terapeuta, Fitoterapeuta, Egészségügyi szaktanár

Költsége: 18.000 Ft

A továbbképzés nyilvántartási száma: SZTK-A-3317/2018

A továbbképzés pontértéke: 12 pont Egészségügyi szakdolgozóknak csak a 17. Természetgyógyászat szakmacsoportban

Jelentkezni lehet:

Honlapunkon: Regisztráció után belépve a saját tanulói felületén fogja tudni kiválasztani a tanfolyamot amire szeretne jelentkezni. Ha már rendelkezik regisztrációval, belépve elküldheti jelentkezését.

Tematika:

1. Bevezetés az aromaterápiába

  • Az aromaterápia története az ókortól napjainkig
  • Az aromaterápia angol és francia irányzatai
  • Az aromaterápia szemlélete, hatása az emberre, a környezetre


2. Illó- és hordozóolajok

  • Az illóolajok előállítása, minősége (természetes, szintetikus), kezelési, tárolási, vásárlási tanácsok
  • A hatóanyagok gyógyító ereje (monoterpének, észterek, oxidok, fenolok, aldehidek, stb.)
  • A hordozóolajok szerepe, kiválasztási szempontjai, tárolása, használata
  • A leggyakoribb hordozóolajok és jellemzőik


3. Az illóolajok hatásmechanizmusa

  • Az illóolajok hatása a szervezetünkre
  • A szaglás biológiája
  • A bőr szerepe az illóolajok alkalmazása során
  • Az illóolajok használatának legfontosabb szabályai (bőrreakciók, kontraindikációk)


4. Illóolajismeret

  • Az aromás növény bemutatása.
  • A felhasználás népi és gyógyfüves hagyományai.
  • Az illóolajok gyógyászati hasznai, legfontosabb hatásai, tulajdonságai.

– bazsalikom (Ocimum basilicum L.),
– borsmenta (Mentha x piperita),
– citrom (Citrus limon),
– erdeifenyő (Pinus sylvestris),
– eukaliptusz (Eucalyptus globulus).
– édeskömény (Foeniculum vulgare var. dulce),
– geránium (Pelargonium graveolens),
– gyömbér (Zingiber officinale),
– ilang-ilang (Cananga odorata),
– kakukkfű (Thymus).
– levendula (Lavandula angustifolia),
– mandarin (Citrus reticulata),
– narancs (Citrus sinensis),
– pacsuli (Pogostemon cablin),
– rozmaring (Rosmarinus officinalis).
– római kamilla (Anthemis nobilis),
– rózsa (Rosa),
– teafa (Melaleuca alternifolia),
– tömjén (Boswellia carteri),
– zsálya/orvosi zsálya (Salvia officinalis)

5. Illóolajok a házipatikában és a szépségápolásban
A leggyakoribb panaszok enyhítése illóolajokkal:

  • emésztőrendszeri (pl. emésztési rendellenességek, hasmenés, székrekedés)
  • idegrendszeri és pszichés (pl. álmatlanság, depresszió, fejfájás, migrén, PMS, stressz)
  • légzőszervi (pl. hörghurut, meghűlés, influenza, torokgyulladás)
  • mozgásszervi (pl. izomfájdalmak, ízületi gyulladás, zúzódások) 
  • gyermekkori panaszok aromaterápiás támogatása: melegkiütések, orrvérzés, fülfájás, megfázás, hiszti, láz, torokgyulladás, növekedéssel járó fájdalom, hasfájás, fejfájás, stb.
  • bőrbetegségek, bőrproblémák aromaterápiás kezelése: striák, a haj és fejbőr rendellenességei, herpesz, leégés, narancsbőr, pattanások, rovarcsípések, stb.
  • a fog- és szájápolás aromaterápiás kiegészítő lehetőségei

 

A tanfolyam elvégzéséről egyedi sorszámmal ellátott igazolást állítunk ki.

KÉRDÉS, ÉRDEKLŐDÉS >>

JELENTKEZÉS >>

(Regisztráció után belépve a saját tanulói felületén fogja tudni kiválasztani a tanfolyamot amire szeretne jelentkezni.)